Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely a Tiszántúlon, a Maros-Körös közén fekszik. Az Alföld délkeleti részén, Szegedtől 25 kilométerre található, mintegy 48 ezer hektáron elterülő város, Budapest után a legnagyobb közigazgatási területtel bír.

A település már az ősidők óta lakott, a honfoglalást követően pedig Ond vezér lett a vidék vezetője. Hód és Vásárhely első írásos emléke a 13. század elejéről származik, mely iratban a tatárjárás pusztításait és a környék veszteségeit foglalják össze. A falvak gyakorlatilag teljesen elnéptelenedtek. A két település a 15. század közepén Hunyadi Jánostól megkapta az oppidum, az az, a mezővárosi rangot. Az itt lakók főmegélhetését a mezőgazdaság és a piacok adták.

Hódmezővásárhely templom

A 16. század török hódításai csaknem egészében elpusztítják a várost és a környező falvakat. A megmaradás és a magyarság erősítésében nagy szerepet játszott, hogy Hódmezővásárhelynek saját református lelkésze és igehirdetője lett, így a város képes volt megőrizni anyanyelvét és identitását. Bár a török alóli felszabadulás után a város évekre kiüresedett, ezt követően képes volt új erőre kapni.

A dualizmus idején egyenletes fejlődésen tudott keresztül menni, mely elősegítette az árvízvédelmi körgát megépítését 3 kilométer hosszan. Ekkoriban jött létre a Kossuth tér a városháza a bank és a posta. Rengeteg ekkoriban épült lakóház díszíti Hómezővásárhely mai belvárosát.

A világháborúk viszontagságai pont úgy viselték meg a várost, ahogy az ország többi részét. Nagyszámú áldozat, súlyos gazdasági visszaesések és bezárkózás jellemezte az akkori mezővárost, amiből csak sok év után volt képes felállni.

A rendszerváltás óta egyenletes fejlődés jellemzi Hódmezővásárhelyet. Számos hazai és nemzetközi díjat és elismerést kapott a város az infrastrukturális fejlesztések, az intézményhálózat racionalizálásának, és a szociális hálózat bővítésének munkálataiért. Ezt segítette a városba betelepült és létrehozott vállalkozások, amik leginkább gépforgácsoló, alkatrész gyártó és összeszerelő üzemek formájában kezdték meg a munkát.

Elhelyezkedésének köszönhetően a városban kialakításra került egy Termál és Sport uszoda, ami tíz medencével büszkélkedhet. Ebből három fedett és hét nyitott résszel rendelkezik, ami az év minden napján várja a gyógyulni és sportolni vágyókat.

Hódmezővásárhely városháza

A város aktuális állásajánlatait a HodmezovasarhelyAllas.hu weboldalon találhatjuk. Az oldal összegyűjti a település és a környék munkalehetőségeit, amikre online, könnyedén és gyorsan képesek vagyunk jelentkezni. Az online jelentkezéshez szükségünk van egy önéletrajzra, ha még nem rendelkeznénk ilyennel, akkor ez jobb mielőbb pótolni. Az aktuális önéletrajzi trendekről a karriertippek oldalon olvashatunk. Ezt követően a kereső segítségével keressük meg a szakmánknak megfelelő állást, majd a legjobbnak ítélt ajánlatokra elküldhetjük jelentkezésünk.

A linkre kattintva indíthatjuk meg regisztrációnkat. Az első hirdetést a rendszer ingyenesen felajánlja nekünk, amivel kockázatmentesen kipróbálhatjuk a szolgáltatást.

Ha hirdetésünk feladásával kapcsolatban kérdésünk volna, úgy keressük fel a cég ügyfélszolgálati munkatársait, akik örömmel segítenek Nekünk. 

Képek forrása: https://hu.m.wikipedia.org/wiki